Íme, hát felvirradt indulásunk napja
Mit úgy várt kórusunk apraja-nagyja.
Gyorsan behajózzuk a hófehér Scaniát
Nem veszünk igénybe lovat, vagy paripát.
Hajdan a magyar, ha külhonba lovagolt,
Nyerge alatt nyers lóhúst puhított.
Csutorájában kumiszt szállított,
Mára elfeledte ezt az ódivatot.
Ki hajókofferral száll a fedélzetre
Más a hátizsákját tömi degeszre.
Hűtőbokszát rántott hússal dugig teletömi,
Húsz rakasz sörrel a csomagtért feltölti.
Az ásványvíznek is lesz majd nagy keletje,
Ha eurójából már hideg vízre sem telne.
Repülős ülésben elhelyezkedünk,
Ittmaradt rokonnak zsebkendőt lengetünk.
Feldübög a motor, röpít a lóerő
Hatvan km/óra olyan nyerő.
Az óceán partján már várnak a franciák,
Ezer éve emlegetik a magyarok nyilát. . . .
A végcélig megteszünk sok-sok etapot,
Csomagtérből fogynak a sörös rakaszok.
Meg is van a böjtje, beindul a vészfék:
Keressünk hamar egy jóféle vécét.
Utunk során ez a legfontosabb helyiség
Megállótól függ, milyen is az egység.
Mindjárt felderül a kedvünk akkor ha
A parkolóban akad hét-nyolc bodega.
Van, hogy euróért jegyre könnyülhetünk,
Még jó, hogy aztán a jeggyel fizethetünk.
Itt a vevőt wc-jeggyel nem ámítják,
Hanem a kávé árába beszámítják.
Ezért aztán nagyon nekikeseredünk,
Ha a prérin csak pottyantós budira lelünk.
Emiatt olykor az jár a legjobban,
Aki csendesen leguggol egy bokorban.
Sok kaland után Metzben megpihenünk,
Mire odaérünk, meg is esteledünk.
Szállásunk – a Hotel Formula -l – luxus
Körbehatárolja egy nagy bokor buxus.
Folyosónként jut egy wc, s két tusoló
Bejutásra sokáig várhat a kukkoló.
A reggeli gyatra, csak kontinentális,
A jó svédasztalt emlegetjük máris.
Száguldunk tovább, szálló napnyugatnak
Esőben-szélben a lóerők harapnak.
Ráfordulunk a kanyargó Loire-ra,
Estére beérünk Saint-Sebastien-ba.
Kedvesen fogadnak, szívrepesve várnak
Pedig mi fáradtan esnénk puha ágynak.
Meghálálván a polgármesteri fogadást
Gyorsan elkántáljuk Hurok édes dallamát.
Aztán ki-ki elmegy saját szállására
Fenvén a fogát finom vacsorára.
A háziak igazán kitesznek magukér’,
Feltálalnak mindent, mi Frankhonban sokat ér.
Cocquilles du Saint-Jacques örömünkre szolgál,
Saláta, sajt, spenót s a natúr csigatál.
De nem ám magyar import ez a csiga,
Tengerből gyűjtötték jó egy hónapja.
Minek részletezzen, igy megy ez nap, mint nap
Álmunkban a fogunk bécsi szeletbe harap.
Annál jobban csúszik a híres beaujolais,
Bár a magyar bornál jóval hígabb e lé.
Mert felénk a bort nem fémtartályban érlelik,
Hanem míves, dongás fahordóba fejtik.
A szőlőre tüzes nap sugára árad,
Nem mint itt, hol óceánnak hideg szele támad.
Francia földön a nagyüzemmód járja
Hullámdeszkás „borpincének” nincs a földön párja.
Szívünkben feldereng Villány pincesora,
Hol hordók fölé borul a pince dongaboltja.
Muscadet-jára oly büszke a francia,
– nékünk a muskotály az igazi-jó pia.
A szép virágos Nantes este csak arra várt,
Hogy megtekintsük a híres karnevált.
Vendéglátóinkkal barátság szövődik,
Lassacskán a szívünk honvágytól gyötrődik.
József nevenapját azzal ünnepeljük,
Kórus-zenénkkel a garast letesszük.
Nem kell itt tartani konkurenciától
Vastapsot kapunk testvérkórusunktól.
Hatalmas a siker, elkél a repeta:
Kétszer is elhangzik Húrok édes dallama.
Vasárnap reggel búcsúzkodunk hosszan,
Majd Mont-Saint Michelre indulunk gyorsan.
Szaporán felmászunk a kegyhely ormára,
Rá se rittyentünk a zúgó orkánra.
Csúfos az idő, napot sose látunk,
Ernyővel járkálunk és csak ázunk-fázunk.
Keletnek fordulunk a világ-fővárosba,
Estére érkezünk a csodás Párizsba.
Reggel a zajos forgatagba vágunk,
Estére – érezzük – leszakad a lábunk.
Notre-Dame, St Chapelle, Louvre és a Piramis,
Mars mező, Moulin Rouge, s a Concorde tér maga is
Egy hétre való néznivalót adna,
S nékünk mindezt be kell osztani egy napra.
Eiffel Gusztáv tornya maga világcsoda
Mily gyönyörű este, fényárban úszva.
Ott a Champs Elysées, itt az Etoile,
A sugárút végén a Diadalív áll.
Az időjárás ma sem kényeztető,
Nyakunkba zúdul egy jó kis jégeső.
Este tízre a csapat végre egybegyűl,
A busz ülésén fáradtan jobbra-balra dűl.
Immár Salzburg felé folytatjuk utunkat,
Jó kis sörrel-borral öblítjük torkunkat.
Ha iszunk, magas fokra hág a hangulat,
Magács Imi elszólózza kedvenc bordalunkat.
Úgy tűnik, most nem lesz nemzedéki vita,
De aztán mégis beüt a galiba.
Zimre Sanyi fülét a sok bazmeg báncsa,
Nem áll meg előtte két lábon Andráska.
Röpke adok-kapok, szurka-piszka kerekedik,
Ám a fáradtságtól gyorsan le is csendesedik.
Később újra kitör a parasztgyalázat,
Kiderül – sokunkban kicsi az alázat.
Most éppen arról nyitunk parázs vitát,
Mit nehezebb elviselni: a sajt, vagy a láb szagát.
Kényes orrok áporodott levegőbe szimatolnak,
Kik a sajtra, kik a levett cipellőkre gyanakodnak.
Technikai szünetet tartunk kis időre,
Fertőtlenítő kerül gyorsan a cipőkbe.
A sajtokat pedig a csomagtérbe tesszük,
Ott tovább érik, s otthon majd úgy esszük.
Lassacskán csitulnak a dúló kedélyek,
Végre nyugovóra térnek a legények.
Hazafelé megszálljuk az ősi Salzburgot,
Megnézzük a Dómot, éneklünk Mozartot.
A YOHO hotelben húzzuk meg magunkat,
A második emeleten mossuk az arcunkat.
Budira viszont az elsőre járunk,
Lépcsőjárásban sehol nincsen párunk.
Nagy sikerrel lépünk fel kantinban, kocsmában,
Törzsközönség gyönyörködik Húrok édes dallamában.
Másnap szól a hívás: lóra magyar,
Vár még ránk a havas utakon sok kanyar.
Hófödte hegyekből leérünk a síkra
Feldobban a szívunk, ez már Hungária.
Kocsmában a kávét harmadáron mérik,
Az ellenértékét jó forintban kérik.
Meglátjuk lassan városunk tornyait,
Mindenki gyorsan szedi csomagjait.
Elteltünk az utazással most egy kis időre,
Míg új útra nem kelünk – talán majd jövőre.
2004. március