Vikár Béla
2011.01.07
Vikár Béla (Hetes, 1859. ápr. 1. Dunavecse, 1945. szept. 22.) etnográfus, műfordító, az MTA l. tagja (1911). 1877 – 84 között nyelvészeti és irodalmi tanulmányokat folytatott a bp-i Tudományegyetemen. 1889-től az országgyűlési gyorsiroda alkalmazottja majd vezetője volt; 1921-ben vonult nyugalomba. 1889-es finnországi néprajzi tanulmányútja véglegessé érlelte a Kalevala fordításának tervét. A fordítás 1909-ben jelent meg; munkája a m. műfordításirodalom legjelentősebb alkotásai közé tartozik. Fordított németből, angolból, grúzból, észtből, norvégből is. 1890-ben gyorsírással jegyezte a Somogymegye népköltése (Bp., 1905) c. kötetének anyagát.
1895-től Európában elsőként fonográffal gyűjtött népzenei anyagot. Gazdag típusváltozatokat bemutató hengerei az 1900-as párizsi világkiállításon nemzetközi elismerést szereztek a magyar népzenekutatásnak. 1896-tól a Néprajzi Társ. főtitkára. Megalapította a Lafontaine Irodalmi Társaságot, amelynek elnöke volt. Lefordította Lafontaine összes meséit (Bp., 1926). Fonográffelvételeit Bartók Béla jegyezte le. Fonográfhengereit a Néprajzi Múz., gyorsírással készült jegyzeteit az MTA kéziratgyűjteménye őrzi, és a Gergely Pál által gépírásba áttett szövegeit részben az MTA Népzenekutató Csoportja, részben az ELTE Néprajzi Intézete kapta. – F. m. A regös ének (Bp., 1907). – Irod. Varró István: A hetvenéves V. B. (Századunk, 1929. ápr.); r. m. (Rónay Mária): Négyszemközt V. B.-val… (Literatura, 1931. dec.); Balassa József: V. B. (Magy. Nyelvőr, 1934); Gombos László: V. B. 1859 – 1945 (Magy. Nyelvőr, 1946. 1. sz.); Korompay Bertalan: V. B. (Nyelvtud. Közl. 1959. 2. sz.); Volly István: Somogyi „Kalevala” (Kaposvár, 1959): Kodály Zoltán: Emlékezés V. B: ra (Visszatekintés II., Bp., 1964). Széleskörű munkásságának legismertebb darabja talán a pompás Kalevala-fordítás, melyet az Akadémia adott ki. A finn és észt, valamint a nyugati nyelveken kívül a grúz nyelvet is annyira elsajátította, hogy Rusztavelli 800 éves eposzát: a Tarielt is híven lefordította.
Szülőföldjén – Somogyban – korán megfogta lelkét a parasztnóták, -mesék világa. Édesanyja ajkáról jegyezte le gyorsírással az első dalokat, majd az 1879-es években az egész megyét bejárta. A kilencvenes években ismerkedett meg Rákóczi Izidor pesti műszerésznél az Edison-féle fonográffal s az egész világot megelőzve ment ki falura, fonográffal dalt gyűjteni. 1896 őszén kezdte meg Borsod megyében –Mezőcsáton – a viaszhengerre való felvételt. Mikor külföldön ráeszméltek a gyűjtés ilyen módjára, neki már egész sorozat hengere volt. A Néprajzi Társaság vezetői hiába jártak segélyért gr. Csáky kultuszminiszternél, csak jóval később, Wlassicstól sikerült némi támogatást kapniuk, hogy Vikár folytathassa gyűjtőútjait. Az 1900-as párizsi világkiállításon Sebestyén Gyula e fonogramokat mutatta be.
Világ csodája volt az akkor, de a folklore-nak akkor is kevés volt az értő közönsége.
Vikár mintegy hétezer dalt jegyzett föl 19 vaskos füzetében. Ezeket a Tudományos Akadémia vásárolta meg, évtizedeken át életjáradékkal segítve e kiváló tagján, a szövegek későbbi kiadása reményében. Vikárnak a Néprajzi Múzeumban őrzött sok száz fonográfhengerét pedig maga Bartók Béla is oly nagyra becsülte, hogy többszöri gondos lehallgatás után saját kezűleg kottázta le. E fonográfhengerek kétharmad része pótolhatatlan zenei régiséget tartalmaz! A gyorsírásos följegyzéseket gyűjtőútjáról hazatérve azonnal letisztázta, és 1910-ben átadta a Népköltési Gyűjtemény szerkesztőjének, Vargha Gyulának, aki az egész kéziratot elvesztette.
Vikár gyűjtőútjai sikerét több jó tulajdonsága eredményezte: tréfálkozó modora, mély életbölcselete, kedvessége, a paraszt nyelvének és hangulatának megismerése, abba való beilleszkedése.
A megmaradt, több mint ötvenéves gyorsírójegyzetek csonkasága, az anyag túlnyomó részének sehol sem közölt volta teszi nehézzé, hogy gyűjtőútjait térképen ábrázolják.
Vikár Béla műveiből
Kalevala htp://mek.oszk.hu/02600/02684/02684.htm#41
