Július 13 – nem vall szerencsére –
Mégis repülőre ül a Vikár népe.
Jó, hogy nem péntekre, csak csütörtökre esik:
Másként az éltünkért imádkoznánk reggelig.
Ferihegyig az út busszal négy órába telik
S mint mindig, Magács Imi most is poénkodik.
A pajzán Toldit elszavalja többször:
Elölről hátra, majd vissza vagy ötször.
Mégsem ez az odaút legjobb vicce,
Hanem, hogy mézespáleszből legurult száz icce…

Hamar becsekkolunk, fel a fedélzetre,
Ki farokban, ki szárny mellett lel ülőhelyre.
Repülőnk máris a Tátra felett siklik
Majd lassan egy vastag légörvénybe kúszik.
Tízezer magasból csodáljuk a Balti-tengert,
Míg végre a távolból meglátjuk Pohjoinent.
Budapestről az út Helsinkiig két óráig tartott,
A repülőzés szerencsére senkinek sem ártott.
Zöld fenyvesek, kék ég – minden derűs, tiszta:
Száz évig él, ki Finnország hűvös vizét issza.

Utunk a kempingig fölöttébb kalandos,
Bőröndökkel buszozva vár az Itakeskus.
Itt a metró kettéválik furcsa hangvillára –
Csak egyszer tévedve elvergődünk Hotel Rastilába.
Fáradtak vagyunk, de ki fog itt aludni máma?!
Rögvest kicsapunk a nagy fehér éjszakába.
A nap nyáron az égről itt sosem megy el –
Nem, mint nálunk délben – itt éjfélkor delel.
A jóféle medve-sörre hamar rákattanunk,
Előre látható – vidám lesz itt minden napunk.

Másnap a tranzitunk száz tó mellett halad
Ám hiába lesünk, nem látunk rénszarvas-hadat.
Finn barátaink repesve várnak Raumában:
Most nekünk lesz részünk jó vendéglátásban.
Hivatalos fogadás után vár a szállásunk,
A rövid pihenőt tengerparti partival folytatjuk.
Másnap a helyi halpiacon kevergünk,
A kofáknak spontán hangversenyt rögtönzünk.
Élő skanzen: faházas Rauma, a vénség
A régi városrész UNESCO- világörökség.

Koncertet adunk a raumai véneknek,
Kik egy modern öregotthonban lézengnek.
Barbink egy százévesnél nagy sikert arat,
Feleségnek kishíján Raumában ragad.
Csapatunkra újabb erőpróba vár ma:
Lélekvesztő-mentőhajón egy kis sziget várna….
Ennyien nem férünk fel a fedélzetre –
Ezért a társaság válik kettő részre.

Az első turnus az utat ép bőrrel megúszta,
Ám a második csapat egy zátonyra futva
Majdnem a mély tenger fenekén végzi,
Maradék magyar a partról dermedten nézi :
Ez volt Magács Imi utolsó korsója?
Tenger sűrű habja lészen koporsója?

A finnek e malőr után bőven kárpótolnak,
Finom sörök mellé tejes hallevest tálalnak.
Főztek még bele sokféle zöldséget,
Lesik, beveszi-e gyomrunk az eleséget.
Mi kissé csípősebben szeretjük ez étket,
De a finnek nem veszik magukra e vétket.

A szigeten nem angolvécé járja, csak fabudi ,
E hírt minden utazónak jó előre tudni.
Teli hassal irány a híres finn szauna:
Ezzel lepett meg minket leginkább Rauma!
A faházban vaskályhában nyírfával fűtenek,
Rettentő forróságot csobolyó vízzel hűtenek.
Legkevesebb húsz magyar szorong a kalyibában
Néhány finn még befér közénk kardigánban.

Pokoli a hőség – hogy lehet ezt bírni?
Vikár kórus legott elkezd énekelni.
Mit is énekeljünk a repertoárból?
Előkapunk egy dalt a Kanteletárból.
Zúg a szép szárnyas szó, száll a magyar ének ,
Hangunk ősereje – s a hőség – kiűzi a finn népséget.
Mi is kirohanunk, csobbanunk a tengerbe ,
A húsz fokos vízbe ki hasmánt, ki seggelve….

Úszás után jólesik a grillezett kolbász,
A jó uzsonnáért égig száll a fohász.
Másnap azzal oltjuk bendőnkben a tüzet:
Megtekintünk egy duplatornyú atomerőművet.
Búcsúzunk egymástól, elönt a félelem,
Atomtemetőből sok itt a térelem…

Este a kultúrházi koncertteremben
Fellép velünk testvérkórusunk, a Työven.
Matti karnagy mint egy bábu, mereven vezényel,
Méltó társa lehetne Lehréknek a Kft – ben.
Nagysikerű hangversenyt rögtönzünk a helyieknek,
A finnek kishíján szétverik a koncerttermet.

A búcsúbulin a szemek elhomályosulnak,
Borivásban a finnek jócskán lemaradnak.
Csizmadobó verseny volt a csúcsesemény –
A raumai nép ebben igen kemény.
Repül a nehéz csizma, ki tudja, hol áll meg?!
Némelyik az ősfenyők ágára is felmegy.

Csurgó Csaba fergeteges eredményét látva
A finneknek szája maradt félig tátva….
Belátják, hogy itt ma aligha győzhetik le őket –
A sodrófa – hajításon edzett magyar nőket!
A verseny után végre megkóstolhatjuk
A rénszarvas – krémlevest s a rénszarvas-sajtot.
Leöblögetjük bőven lakka-likőrrel
S merthogy ez nem elég – hideg medve-sörrel.

Humorért a finnek se mennek a szomszédba,
Náluk is elsül sok magyaros tréfa.
Az ellenlábas Pori városa csak negyven kilométer északra –
Az útjelző mégis délkörnyi távot mutat – déli irányba.
A búcsú napján sírunk-rívunk, kétszer megyünk vissza.
Máris visszavágyunk: viszlát , vén Rauma!

De várnak máris Helsinki csodái:
A híres sziklatemplom gránitkő sziklái.
Kis hangversenyünkre összefutnak japános és svédek,
Ave verumot még sohasem hallottak ily szépet.
Hegedűs Kálmi kedvesen mutatja az utat,
Ős-helsinki lakos, Vikár lakóháza után kutat.
Úgy fut, mint a nyúl, mindenki lemarad,
A kórus emiatt kettő részre szakad.

Felültet bennünket villamosra, buszra,
Ő gyalog megelőz minket egyszuszra.
Még azt mondják, Helsinkiben nincsenek nagy távok –
Egymagam vagy tíz mérföldet bejárok!
Helsinki-palota, templomok, hajók és kikötő:
A tengerparton minden csupa szikla, meg kő.
Kálmi elmeséli a város történetét,
Hálából eldaloljuk kedvenc énekét.

A hazaút repcsin gyorsan elrepül,
Hazánk fölé érve arcunk is felderül.
Megérkeztünk végre, vivát Hungária!
És mégis: ég veled, szép–zöld Finlandia.

2006. július

Az eseményhez tartozó képtár megtekinthető.